Sokan egyszerűen a Google-ről szedik le a fotókat. Ez gyakorlatilag egy jogsértő gyakorlat, amely több problémát is felvet. Lássuk, hogy mik ezek a problémák, és hogy hogyan lehet ezt másképpen – jogtisztán – is csinálni. A cikkben olvashatsz a JOGTISZTA LEHETŐSÉGEK típusai, a SZABAD FELHASZNÁLÁS FORMÁIRÓL, valamint a közzéteszünk 61+1 (!) JOGTISZTA FOTÓ letöltésére alkalmas oldalt.

Alapvetően abból kell kiindulni, hogy a más oldalán található fotók nem jogtiszták, mert az a honlap tulajdonosáé.

Valójában arról van szó, hogy nem biztos, hogy jogtiszta, mert nagyon nehéz annak az eldöntése, hogy a weboldal tulajdonos saját fotójáról van-e szó (amit tilos másolni az ő engedélye nélkül, még hivatkozással is), esetleg olyan oldalról lett másolva, ahová szintén nem szabályosan került, vagy pedig valóban jogtiszta helyről lett-e letöltve.

Jogtiszta lehetőségek típusai – előnyök, hátrányok:

Kérj írásban engedélyt a felhasználásra!

Veszélyek: ha ő maga is jogtalanul használta fel a képet, vagy ábrát, akkor hiába ad engedélyt, az eredeti jogtulajdonos még véletlenül rábukkanthat az oldaldon a jogsértő fotóra. Hivatkozhatsz persze arra, hogy írásban engedélyt kértél, a jogsértés akkor is fenn fog állni, mert nem attól kaptad, aki a jog felett valóban rendelkezhet.

Készíts saját fotót!

Veszélyek: szép fotót készíteni némi hozzáértést feltételez, nem megfelelően beállított fotóval pedig inkább rontasz az oldalad megítélésén (reputáció) és inkább elriasztod a látogatókat (rontod a konverziót), mint hogy javítasz a megjelenésen.

Készíttess profi fotóssal fotókat.

Ez a megoldás egyedi termékek esetében különösen ajánlott.

Veszélyek: Eléggé drága lehet, bár erre megoldást jelenthetnek a profi fotókat eredményező tanfolyamok, melyet elég egyszer kifizetnek és a tudás a tiéd lesz, bármikor hasznosíthatod.

Szerzői jog lejártát követően felhasználható fotók.

Jelenleg 70 év elteltével lehet egy szerzői jogvédelem alá eső terméket felhasználni. Ez azt jelenti, hogy ha valaki 70+1 évvel ezelőtt készített egy fotót, akkor azt szabadon felhasználhatod.

A pontos jogi megfogalmazás:

A szerzői jog a mű keletkezésétől kezdve a szerző halálát követő évtől, több szerző esetén az utoljára elhunyt szerzőtárs halálát követő évtől hetven évig marad fenn. Ha a szerző ismeretlen, akkor az első nyilvánosságra hozataltól kezdődik a hetven év, de ha a szerző időközben jelentkezik, akkor az általános szabályok lépnek életbe. Folytatásokban közölt műveknél szintén az első megjelenéstől számít a hetven év, de részenként külön kell számítani. A filmalkotások védelmi ideje az utoljára elhunyt szerző halálát követő évtől kezdődik. A hatályos magyar jogszabály IDE KATTINTVA található.

Külföldi alkotások magyarországi, vagy magyar művek külföldi megjelenése esetén a nemzetközi magánjog az irányadó.

A szerzői jogok védelmének egyik legfontosabb dokumentuma az 1886-ban létrejött Berni Egyezmény, melynek tagállamai az irodalmi és művészeti művek védelmére Uniót hoztak létre. Az Uniót többször módosították és kiegészítették, mára mintegy 165 ország a tagja. Az egyezmény a tudomány és művészet minden alkotását védi, tekintet nélkül a művek létrehozásának módjára vagy megjelenésükre. A védelem kiterjed azokra a szerzőkre, akik az Unió országainak polgárai, valamint azokra a szerzőkre is, akiknek a műve először valamelyik tagországban jelenik meg (akár párhuzamosan). A Berni Unió által biztosított védelmi idő a szerző halála után ötven év, de az egyezményben szereplő nemzeti elbánás elve alapján a szerzők ugyanazokat a jogokat élvezhetik a tagállamokban, amelyeket az egyes államok törvényei biztosítanak a belföldieknek.

A szerzői jog másik fontos dokumentuma az ENSZ egyik szakosított szervezete, a Szellemi Tulajdon Világszervezete által (WIPO) 1996-ban létrehozott Szerzői Jogi Szerződés. A szerződésnek mára mintegy 90 ország a tagja, amelyek kötelezettséget vállaltak arra, hogy betartják a Berni Egyezményben foglaltakat.

A szabad felhasználás formái  – Creative Commons:

A szerzői jogi kérdésekben szinte valamennyi ország szabályozása igen szigorú. A hatályos törvények némi kivételt engednek, de nem nem a fotók, ábrák esetében, hanem inkább a szöveges tartalmaknál. Az információk szabad áramlása érdekében ezért létrehozták az ún. Creatve Commons rendszert.

A Creative Commons jelentése „kreatív közjavak”. Ez egy nonprofit szervezet, melynek célja az olyan kreatív művek mennyiségének növelése, melyeket mások jogszerűen megoszthatnak egymással vagy felhasználhatnak a saját műveikhez. A szervezet fő tevékenysége a Creative Commons-licencek kiadása.

Célja

A Creative Commons weblapja lehetővé teszi a szerzői jogi oltalom (copyright) alá eső művek tulajdonosainak, hogy az oltalom alatt álló jogok egy részét a közösségre hagyományozzák, míg más részét maguknak megtartsák. Mindezt változatos licenc- és szerződés-formákkal segítik, amelyek lehetővé teszik például a teljes közkinccsé nyilvánítást éppúgy, mint számos szabad licenc formát a nyílt tartalom biztosításához. A cél a jelenlegi szerzői jogi törvények problémáinak elkerülése, amelyek a tudás megosztását akadályozhatják, tekintve hogy az innovációk és az új ötletek a már meglévőekre épülnek.

Minden jog fenntartva – néhány jog fenntartva – nincsen jog fenntartva

A Creative Commons a teljes jogi védettség – „minden jog fenntartva” – és a közkincs (köztulajdon) közötti széles skálán kíván létrehozni rugalmas és korszerű védelmet („néhány jog fenntartva”). A CC-licencek lehetővé teszik a szerzők számára, hogy szerzői jogaikat megtartsák, de ezzel egyidőben lehetőséget biztosítsanak – különböző korlátok között – a mű feldolgozására, terjesztésére.

Creative Commons-licencek

A Creative Commons licencei az alábbi jogokat biztosíthatják:

Share to Share A mű szabadon másolható, terjeszthető, bemutatható és előadható.
Remix to Remix Származékos művek (feldolgozások) hozhatóak létre.

A Creative Commons licencei négy korlátozó feltétel különböző variációiból állnak össze. Ezek az alábbiak lehetnek:

Attribution Attribution Nevezd meg! by szabad licenc A szerző vagy a jogosult által meghatározott módon fel kell tüntetni a műhöz kapcsolódó információkat (pl. a szerző nevét vagy álnevét, a mű címét).
Share-alike Share Alike Így add tovább! sa szabad licenc A mű a jelenlegivel megegyező, vagy azzal csereszabatos licenc alatt terjeszthető.
Non-commercial Noncommercial Ne add el! nc nem szabad licenc A mű nem használható fel kereskedelmi célokra.
Non-derivative No Derivative Works Ne változtasd! nd, NoDerivs nem szabad licenc A mű nem módosítható és nem készíthető belőle átdolgozás, származékos mű.

E négy feltétel alapján állították össze a Creative Commons-licenceket.

A legújabb licenccsalád

Creative Commons 4.0 licencek nevei Jogok Korlátozások Megfelelés a Szabad kulturális művek feltételeinek
Attribution (CC-BY-4.0)
Nevezd meg!
Share Remix Attribution szabad licenc
Attribution No Derivatives (CC-BY-ND-4.0)
Nevezd meg!-Ne változtasd!
Share Attribution Non-derivative nem szabad licenc
Attribution Non-Commercial No Derivatives (CC-BY-NC-ND-4.0)
Nevezd meg!-Ne add el!-Ne változtasd!
Share Attribution Non-commercial Non-derivative nem szabad licenc
Attribution Non-Commercial (CC-BY-NC-4.0)
Nevezd meg!-Ne add el!
Share Remix Attribution Non-commercial nem szabad licenc
Attribution Non-Commercial Share Alike (CC-BY-NC-SA-4.0)
Nevezd meg!-Ne add el!-Így add tovább!
Share Remix Attribution Non-commercial Share-alike nem szabad licenc
Attribution Share Alike (CC-BY-SA-4.0)
Nevezd meg!-Így add tovább!
Share Remix Attribution Share-alike szabad licenc
Public Domain (CC0)
közkincs
Share Remix   szabad licenc

Látható, hogy a legújabb licenszek közül 3 használható fel szabadon, ebből 1 db CCo kategória, azaz közkincs, melynél semmilyen más korlátozás nincsen (pl. nem kell megnevezni a forrást sem).

Korábban használt licencek

Creative Commons 1.0 licencek:

  • NoDerivs
  • NoDerivs-NonCommercial
  • NonCommercial
  • NonCommercial-ShareAlike
  • ShareAlike

Creative Commons 2.0, 2.5 és 3.0 licencek:

  • Attribution (pl. CC-BY-3.0)
  • Attribution-NoDerivs (pl. CC-BY-ND-3.0)
  • Attribution-NonCommercial-NoDerivs (pl. CC-BY-NC-ND-3.0)
  • Attribution-NonCommercial (pl. CC-BY-NC-3.0)
  • Attribution-NonCommercial-ShareAlike (pl. CC-BY-NC-SA-3.0)
  • Attribution-ShareAlike (pl. CC-BY-SA-3.0)

A Wikipédián ezek egy részét jelenleg is használják.

Oldalak ABC sorrendben, melyekről “közkincs” – Public Domain (CCo) fotók tölthetőek le

Javasoljuk, hogy mielőtt letöltesz egy képet, ellenőrizd le, hogy milyen feltételekkel használható az adott oldalon. Néhány oldal esetében engedély szükséges a kereskedelmi használathoz, míg más oldalakról teljesen szabadon tölthetsz le és használhatsz képeket! Ezeket az információkat a Felhasználási Feltételek között találhatod.

1.123RF

123RF, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

Stock hanganyagok, Stock képek, PSD digitális alkotások.

Bár ingyenesként hirdetik, valójában fizetős oldal, kevés rajta az ingyenes kép, azért körül lehet nézni, mert előnye, hogy közel 80 millió képpel az egyik legnagyobb, tehát ha máshol nem találsz témába illő képet, itt nagy valószínűséggel meg fogod találni.

A vásárolt kép nyilván korlátlanul felhasználható, akár kereskedelmi célokra is. A kezelőfelülete automatikusan magyarul jelenik meg, kulcsszavakra azonban angolul érdemes itt is keresni.

A

2. Albumarium

albumarium, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek, ingyenes png ábrák, ingyenes háttérképek, ingyenes logó

Gyönyörű fotókat lehet keresni és megosztani.

B

3. Bigfoto

jogtiszta fotó, jogtiszta fotók, jogtiszta kép, jogtiszta képek, szabad felhasználású képek, bigfotoEgy eléggé régóta működő fotó letöltő oldal.

Előnyei:

  • minden fotó ingyenesen letölthető és kereskedelmi célokra is ingyen használható.
  • földrészek szerint is lehet keresni

4.Bucketlistly

bucketlistly, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

A Bucketlistly-re, azaz Bakancslistára van szükséged, ha utazással kapcsolatos fotókat keresel. Ország, földrész és térkép alapján is tudsz keresni a fotók között. Jelenleg minden országból nincsenek fent fotók. A fent lévő fotók viszont eléggé jó minőségűek.

5.Burst

burst, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

Kereső és kategóriák alapján is lehet keresni, jó minőségű, művészi fotók, főleg modern trendi témákban.

C

6. Creative Commons

creative commons, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

Mind képre, mind hanganyagra lehet keresni. A Creative Commons olyan creative commons oldalakon tesz lehetővé keresést, mint a Europeana, Flickr, Jamendo, Open Clip Art Library, SpinXpress, Wikimedia Commons, Soundcloud, Pixabay, ccMixter.

7. Compfight

Compfight, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

Ennél az oldalnál nagyon figyelni kell a licensz-re, mert nem mindegyik fotó szabad felhasználású!

8. Cupcake

Cupcake, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

Lapozgatós képkereső, keresési funkció nincs rajta. A fotók viszont önmagukért beszélnek. Valamennyi fotó szabadon, bármilyen célra felhasználható.

D

9. Death to Stock

deathtostock, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

Sok unikum ingyenes fotót találhatsz ezen az oldalon. Itt nem a keresésen és a kategóriákon van a hangsúly, hanem az egyediségen és a fotók minőségén. Fel is iratkozhatsz az ingyenes fotókra hírlevélen, a prémium verzióban pedig nagyon művész iés professzionális videók is találhatók.

10. Designer Pics

public domain archives, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek, ingyenes png ábrák, ingyenes háttérképek, ingyenes logó

Szabad felhasználású nagy felbontású fotók személyes és kereskedelmi használatra.

11. Dreamstime Free Photos

dreamstime, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

A Dreamstime fizetős fotói között ezen az oldalon találhatunk néhány olyan fotót is, melyek ingyenesek. Kategóriák és kulcsszavak alapján is lehet keresni.

E

12. Epicantus

epicantus, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek, ingyenes png ábrák, ingyenes háttérképek, ingyenes logó

Epicantus – heti frissítés nagy felbontású képekből, melyek alkalmasak akár landing page-nek, háttérképnek, vagy grafikai felhasználásra is. Daria, az oldalt jegyző cég azért ajánlja fel ezeket a profi képeket ingyenesen, mert valós igényként merül fel a UX designer-ek részéről a tökéletes képek keresése.

 13. Europeana Collections

jogtiszta fotó, jogtiszta fotók, jogtiszta kép, jogtiszta képek, szabad felhasználású képek, europeana

Ez a részben magyar nyelven betölthető weboldal az Európai Unión belüli múzeumok, állami galériák és más művészettel foglalkozó közintézmények digitalizált fotó és képgyűjteménye.

Jelenleg közel 60 millió műalkotás, műtárgy, könyv, videó és hanganyag található meg itt Európa teljes területéről!

Hasznos oldal, ha retro fotóra, vagy képre van szükséged.

Bár nagyon sok régi fotó található rajta, meglepő módon eléggé kevés a közkincs fotó.

Az oldal úgy működik, hogy a nyitó oldalon bármilyen kulcsszót beírva eljuthatsz a találatok oldalra, ahol a keresést tovább finomíthatod.

A keresési kulcsszavakat főként angolul érdemes beírni, de Európa bármely más nyelvén is beírható, nagy valószínűséggel fog találatot kiadni!

A “Free re-use” kategóriájú fotók szabadon felhasználhatóak.

14. Every Stock Photo

Everystockphoto, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

Ingyenes fotók gyűjtőhelye. A fotók nagyon sok forrásból származnak és különféle licenszűek lehetnek. A licenszt úgy tudod ellenőrizni, hogy a fotók alatt balra a kis licensz ikonra kattintasz. Ezen a fotógyűjtő oldalon a tagság ingyenes és a fotók maguk értékelhetőek, tag-elhetőek és kommentelhetőek.

F

15. Fancy Crave

FancyCrave, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek, ingyenes png ábrák, ingyenes háttérképek, ingyenes logó

A Fancycrave független fotósokkal dolgozó gyűjtő oldal, melyek lélegzetelállító, érzelmekre is ható művészi fotókat kínálnak.

16. Find A Photo

FindaPhoto, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek, ingyenes png ábrák, ingyenes háttérképek, ingyenes logó
Több ezer szabad felhasználású (Creative Commons licensz) stock fotó között tudsz keresni. Ingyenes stock fotó oldalak gyűjtőhelye.

17. Flickr

flickr, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek, ingyenes png ábrák, ingyenes háttérképek, ingyenes logó

Csatlakozz a Flickr közösséghez, ahol több tíz milliárd fotót és 2 millió csoportot találhatsz!

18. Free Digital Photos

freedigitalphotos, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

Ingyenes prémium fotók és illusztrációk személyes és üzleti céloka is. Kategóriák és kulcsszavak alapján is lehet keresni. Vigyázat! Némelyik találat fizetős!

19. Free Images

freeimages, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

Közel 400.000 ingyenes fotó és illusztráció. Kategóriánként és keresőszóval is kereshetőek  a fotók.

20. Free Nature Stock

freenaturestock, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek, ingyenes png ábrák, ingyenes háttérképek, ingyenes logó

Adrian Pelletier teljesen szabad felhasználású természetfotói.

21. Freepik

freepik, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

A Freepik az utóbbi időben a vektoros grafikákban, ikonokban és az illusztrációkban erősített, de fotókat is találhatunk szép számmal.

Kategóriák és keresőszó alapján is lehet keresni.

22. Function

Function, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

A Function ingyenes fotókat tartalmazó részében (kattints a címre!) a weboldal tulajdonosa a saját ingyenes fotóit osztotta meg, és azokat a netes fotókat, amik szerinte a legjobb ingyenes fotók amik fellelhetőek a neten. Nagyon sok minőségi fotó!

23. Foodies Feed

Foodiesfeed, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

Foodiesfeed gyönyörű, természetes és trendi ételfotók gyűjtőhelye, melyeket teljesen ingyenesen tölthetőek le.

24. Foter

Foter, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek, ingyenes png ábrák, ingyenes háttérképek, ingyenes logó

A Foter.com-on kereshetsz, kezelhetsz és hozzá is adhatsz fotókat a személyes profilodhoz, és így felhasználhatod azt a blogodban, honlapodon és más média felületeken. Több mint 220 millió szabad felhasználású Creative Commons kép sok online forrásból összegyűjtve. A fotók könnyebb beillesztéséhez a WordPress alapú oldalakba, saját WordPress plugin-nal is rendelkezik!

Nagyon kényelmesen és gyorsan lehet keresni és beilleszteni fotókat a blog posztokba, vagy a cikkekbe. Kereshetsz kulcsszavak szerint is (angolul), majd a kódok beágyazása (embed code) részre kattintva be lehet illeszteni a weboldalba. A beágyazási kód már minden Creative Commons hivatkozást tartalmaz, melyek amúgy is kötelezőek a blogposztban. Így nem kell a kódot kézileg felvinni. Ha szeretnéd testre is szabhatod a kódot: átméretezheted, kiválaszthatod az igazítást, hogy hol jelenjen meg a kép a blogodon.

25. Free Refe

FreeRefe, GetRefe, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek, ingyenes png ábrák, ingyenes háttérképek, ingyenes logó

A Refe fotóoldal (GetRefe) ingyenes része. A fotók ingyenesen használhatóak, de nem értékesíthetőek.

G

26. Good Free Photos

goodfreephotos, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek, ingyenes png ábrák, ingyenes háttérképek, ingyenes logó

Nagy public domain fotó gyűjtőhely, melyben nagy felbontású fotók és vektoros grafikák is megtalálhatóak.

27. Gratisography

Gratisography, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek“Varázslatos” keresője van, ez azt jelenti, hogy amint elkezdesz gépelni a szótöredékeknek megfelelő fotókat teszi fel. Ingyenes nagy felbontású képek, amit személyes és kereskedelmi profilban is használhatsz, és mentes a jogi korlátozástól. Új képeket adnak hozzá hetente!

I

28. Image Base

imagebase, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek, ingyenes png ábrák, ingyenes háttérképek, ingyenes logó100 %-osan szabad felhasználású fotók.

29. IM Free

ImFree, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek, ingyenes png ábrák, ingyenes háttérképek, ingyenes logó

Ingyenes webdesign források összegyűjtött lelőhelye, minden használható kereskedelmi célokra is.

30. Iso Republic

IsoRepublic, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

Viszonylag kevesebb, de prémium minőségű fotó található itt, kifejezetten a kreatív profiknak (pl. grafikus).

31. iStockfoto

istockfoto, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

Ingyenes fotók, illusztrációk, vektoros grafikák, és videók is!

Kategóriák és angol keresőszavak szerint is tudsz keresni.

Nagyon jó szolgáltatás: nemcsak keresőszó alapján lehet keresni, hanem úgy is, ha van egy fotó, amihez hasonló fotót szeretnél keresni. Ekkor fel lehet tölteni az eredeti fotót, és akár több 100 hasonló fotót is ki fog dobni neked.

J

32. Jay Mantri

JayMantri, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

Keresővel nem rendelkező, lefelé görgetős fotó kereső, prémium minőségű fotókkal, újabban időnként videókkal is.

K

33. Kaboom Pics

kaboompics, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek, ingyenes png ábrák, ingyenes háttérképek, ingyenes logó

Kiegészítő színek alapján is lehet keresni. Nagy felbontású, szép fotók, szabad felhasználásra. Minden fotóhoz színpaletta tartozik és színpaletta alapján is lehet keresni.

L

34. Life of Pix

lifeofpix, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

Ingyenes, szabad felhasználású nagy felbontású fotók, felhasználási korlátozás nélkül, így akár kereskedelmi célokra is használhatóak. Hetente új fotók!

35. Little Visuals

Little Visuals, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

Keresővel nem rendelkező, lefelé görgetős fotó kereső, prémium minőségű fotókkal.

M

36. MM Stock (MMT)

MM Stock, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

Szabadon felhasználható fotók, amik kereső, kategóriák, címkék, és színek alapján is kereshetőek.

37. Magdeleine

Magdeleine, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

Magas minőségű, szabadon felhasználható fotók minden nap. Többféle szempont és kereső alapján is kereshető.

38. Morgue File

morguefile, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek, ingyenes png ábrák, ingyenes háttérképek, ingyenes logó

Rengeteg fotó között keresgélhetsz.

N

39. Negative Space

Negative Space, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek, ingyenes png ábrák, ingyenes háttérképek, ingyenes logóGyönyörű, nagy felbontású szabad felhasználású fotók korlátozás mentesen. Személyes, vagy kereskedelmi felhasználásra, minden CCO licenszű kép teljesen szabadon használható.

40. New Old Stock

New Old Stock, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

Vintage fotók nyilvános archívumokból. Szabadon felhasználhatóak.

P

41. The Pattern Library

thepatternlibrary, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek, ingyenes png ábrák, ingyenes háttérképek, ingyenes logó

Ebben a projektben ingyenesen tölthetsz le webdesign elemeket, melyeket a legtehetségesebb webdesignerek készítettek és ajánlottak fel szabad használatra.

42. Pexels

pexels, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

A Pexels úgy döntött, hogy mivel nagyon bonyolult megérteni a különféle licenszeket, ezért a Pexels oldalon lévő fotók Creative Commons Zero (CC0) licensz alá tartoznak. Ez azt jelenti, hogy ezek a képek teljesen ingyenesen bármilyen célra.

  • Ezek a képek teljesen ingyenesek személyes és még kereskedelmi használatra is.
  • Módosíthatod, másolhatod és terjesztheted is a fotókat.
  • Nem kell engedélyt kérned, vagy linkkel hivatkoznod a forrásra, szóval nem kell a forrást megjelölnöd.

Kategóriák szerint is lehet keresni.

43. Pic Jumbo

PicJumbo, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek, ingyenes png ábrák, ingyenes háttérképek, ingyenes logó

Alapvetően ingyenes, az extra funkciók fizetősek.

44. Picography

Picography, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

Nagyszerű szabad felhasználású képek bármilyen célra.

45. Pickup Image

Pickup Image, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

Nagyszerű szabad felhasználású képek bármilyen célra. Rengeteg fotó, nagy felbontás.

46. Pixabay

pixabay, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

Erősen ajánlott oldal!

Közel 1 millió főleg ingyenesen használható fotó, vektoros grafika és illusztráció található. Ha rákattintasz a fotóra azért előtte mindenképpen érdemes ellenőrizni, hogy valóban Public Domain -e a fotó. Az esetek 90 %-ában ilyen lesz.

Szofisztikált keresője angolul működik alapvetően, de újabban magyarul is remekül el lehet lavírozni vele!

Ha igazán gyönyörű fotót szeretnél, akkor érdemes a “Szerkesztő választás”- át (Editor’s Choice) választani.

Most már applikáció formájában is elérhető!

47. Photo Pin

PhotoPin, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

Kereső alapon működő szabad felhasználású képek gyűjtőhelye bloggereknek. Eszméletlen mennyiségű fotó! Korlátozás: a blog posztban kötelező vagy feltüntetni a visszahivatkozást!

48. Public Domain Archive

public domain archives, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek, ingyenes png ábrák, ingyenes háttérképek, ingyenes logó

100 % szabad felhasználású stock fotók, minden héten újakat töltenek fel. Mindenféle fotó kreatív projekthez.

49. Public Domain Pictures

publicdomainpictures, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

A fotók eléggé jó felbontásban ingyenesen is letölthetőek. A nagyobb felbontásért fizetni kell (néhány dolláros árat).

R

50. Realistic Shots

realistic shots, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek, ingyenes png ábrák, ingyenes háttérképek, ingyenes logó

Nagy felbontású szabad felhasználású fotók személyes és kereskedelmi célú használatra. 7 új fotó minden héten.

51. RGB Stock

rgb stock, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek, ingyenes png ábrák, ingyenes háttérképek, ingyenes logó

100 % szabad felhasználású fotók. Több, mint 100.000 stock fotó.

S

52. Shot Stash

ShotStash, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek, ingyenes png ábrák, ingyenes háttérképek, ingyenes logó

Minden nap új fotó! Nincs költség, szabadon felhasználhatóak.

53. Splash Base

splashbase, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek, ingyenes png ábrák, ingyenes háttérképek, ingyenes logó

Splashbase egy kép gyűjtőhely, amely több forrásból származó stock fotókat tartalmaz. Hasznos, ha sokféle sablon, ikon, vagy háttérkép között szeretnénk keresgélni.

54. STOKPIC

StokPic, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

Prémium minőségű fotók. A honlap szerint minden második héten küldenek 10 db prémium minőségű fotót e-mailen a feliratkozóknak.

55. Stockvault

Stockvault, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

Ez egy stock fotó közösség, ahol a fotósok és fotóművészek megoszthatják mindenkivel a világ minden tájáról a saját fotóikat és művészi munkáikat. Több ezer fotó van emberek, állatok, épületek és utcák témában. E mellett csodálatos tájak, növények és virágok, számítógép, elektronika és étel, valamint ékszer fotó kategóriák is vannak. Ingyen textúrák és háttérképek s a rendelkezésre állnak. Minden stock fotó és ábra 100 % szabad felhasználású.

56. Stock Snap

StockSnap, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

Több száz nagy felbontású képpel bővül a letölthető képek száma minden héten. Felhasználási korlátozásoktól mentes fotók.

57. Stock Adobe

StockAdobe, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

A leginspirálóbb fotók és képek válogatott Adobe Stock közreműködőktől. Kifejezetten professzionális kreatív felhasználók számára. Fizetős fotók. Közvetlenül az Adobe Creative Cloud applikáción belül szerkeszthető. Photoshop CC, InDesign CC, Illustrator CC, and más Adobe applikációkkal is összeköthető, szerkeszthető.

58. Superfamous

Superfamous, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

A Superfamous (fordítás: szuper híres) oldalon minden kép a Creative Commons 3.0 licensz szerint érhető el. Nagyon szép táj- és ember fotók vannak itt.

59. Startup Stock Photos

StartupStockPhotos, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

Szabad felhasználású fotók startup-ok, bloggerek, szerkesztők, honlapok, designerek, fejlesztők, grafikusok és mindenki számára. Egyszerű, letisztult oldal.

60. Split Shire

SplitShare, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

Magas minőségű ingyenes stock fotók és videók. Kereskedelmi célokra is hasznosíthatók.

U

61. Unsplash

Unsplash, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek

A világ legnagyszerűbb fotós közössége által felajánlott, gyönyörű, ingyenes fotók.

+1 pngtree.com

Unsplash, jogtiszta fotók, ingyenes fotók, jogtiszta képek, ingyenes képek, ingyenes png ábrák, ingyenes háttérképek, ingyenes logó

Több, mint 4 millió png kép szabad felhasználásra! Ha ábrára, háttérre, vagy ikonokra van szükséged, akkor ezt ajánljuk!

Forrás:

Wikipedia


Úgy gondolod, hogy kihagytunk valami fontosat a listából? A hozzászólások között kérlek jelezd felénk!

 

UPDATE:

2019. november 4.-én kaptam egy e-mailt a PikWizard-tól, amelyben kérték, hogy tüntessem fel őket is a listában.

Azért, hogy teljeskörű legyen a lista, ezt meg is teszem.

Tehát:

PikWizard

Ez egy ingyenes stock fotó weboldal, melyen más stock fotó oldalakhoz képest rengeteg embert ábrázoló kép van. 100.000 felett van jelenleg a teljesen ingyenes kép az oldalon, 20.000 kép csak ezen az oldalon található meg. Minden nap van új képfeltöltés és a cél az, hogy 1.000.000 feletti kép számot érjenek el. CC0-ás attribútimmal használhatóak a képek.

 


Nincs kedved fotókat keresgélni, vagy szükséged van egy szuper grafikára, esetleg egy szórólapra, blogbejegyzésre, vagy szuper Facebook posztokra, Facebook borítóképre? Honlapodat készítsük el megfelelő minőségben?

ÍRJ NEKÜNK! BÁRMILYEN KÉRDÉSBEN SZÍVESEN SEGÍTÜNK!


1124, Budapest
Lejtő út 26/A.
+36 30 92 93 473

info@andijung.hu
www.andijung.hu

Add meg az adataidat és írd le, hogy milyen szolgáltatás érdekel. Hamarosan jelentkezünk. Köszönjük az érdeklődésedet!