Az internet robbanásszerű elterjedése ellenére nagyon kevés figyelmet fordítunk a digitális világban hagyott nyomainkra. Például még mindig kevesen tudják, hogy a látogatott honlapok, használt programok, alkalmazások – ugyan általában a jóváhagyásunkkal, de –rendszeresen elemzik az internethasználati szokásainkat. Ezzel feltérképezik az érdeklődési körünket, majd személyre szabott reklámokkal befolyásolják a vásárlási szokásainkat, vagy akár a hírek megjelenítésének sorrendjével, illetve a közösségi oldalakon az ismerőseink megosztásainak a rangsorolásával hatást gyakorolnak mindennapi életünkre. A GDPR hatályba lépésével honlapunk ÁSZF – je és adatvédelmi tájékoztatója meg kell, hogy feleljen az uniós szabályoknak.

Ennek a magánéletünkre gyakorolt túlzott befolyásnak az egyik gátja az internethasználók részére készített adatvédelmi tájékoztató. A dokumentum célja, hogy a velünk kapcsolatba lépni szándékozók, honlapunkat böngészők megfelelő tájékoztatást kapjanak arról, hogy az informatikai rendszereink, és mögöttük mi mit csinálunk az ő személyes adataikkal.

GDPR követelmény – közérthetőség, rövidség, tömörség és közérthető nyelvezet

gdprAz adatvédelmi tájékoztató elkészítésének kötelezettségét a manapság sokat emlegetett GDPR[1], illetve (többek között) az adatvédelem hazai szabályozásával foglalkozó Infotv.[2]is előírja. A honlapunkon a jogszabályi kötelezettségeknek megfelelő tájékoztatót kell közzétenni. A tájékoztató egészével szemben elvárás, hogy az legyen tömör, átlátható, könnyen hozzáférhető, világos és közérthetően megfogalmazott[3].

Amennyiben jogkövető állampolgárként akarunk eljárni, a cél az, hogy az érintett megértse, milyen adatával (személyes adat) mi fog történni (adatkezelés), ha például a honlapunkon keresztül üzenetet küld (talán a leggyakoribb eset) a részünkre (adatkezelő). Az érintett csak ennek tudatában tud felelős döntést hozni arról, hogy hozzájárul-e  a vele kapcsolatos adatkezelésekhez (kivéve, ha jogszabályi felhatalmazásunk van az adatok kezelésére). Ezen túl további motivációt jelenthet még a GDPR hatályba lépésével kilátásba helyezett bírságolás lehetősége is.

Eresszük bő lére, hogy minden benne legyen?

Általánosságban talán a leggyakoribb hiba, hogy a honlapokon lévő tájékoztatók megírásakor a fenti követelményeket figyelmen kívül hagyják. Túl általánosak, valamint a jogszabályokból átmásolt részletek, informatikai leírások miatt feleslegesen hosszúak és nehezen értelmezhetőek lesznek. A hétköznapi emberek számára a jogszabályaink nyelvezete gyakran nehezen értelmezhető, és nem is fog belőle választ kapni az adott adatkezelés gyakorlati végrehajtásával, illetve a konkrét adatkezelőnél a jogosultságainak érvényesítésével kapcsolatban. Az internetet böngészők elenyésző része jogász, vagy informatikus, és egyre nagyobb számban vannak köztük idősek, gyerekek (az ő védelmükre a GDPR is különös hangsúlyt fektet). Nekik ugyanúgy szólnak ezek a dokumentumok, nem csak az adatvédelemben, illetve az előbbi szakmákban jártas felhasználók részére készülnek. Persze vannak olyan esetek amikor nem lehet elkerülni a szakkifejezések használatát, pl. az adatvédelem területéről ebben a cikkben is szereplő személyes adat, adatkezelő, adatkezelés fogalmakat, de törekedni kell arra, hogy az elkészült tájékoztató minél szélesebb kör számára legyen világos és érthető.

A 2. részben az adatvédelmi tájékoztató tartalmi elemeinek ismertetése következik.

Források:

[1] Az Európai Parlament és Tanács, a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló 2016. április 27-i, 2016/769 rendelete

[2] Az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény

[3] GDPR III. fejezet 1. szakasz 12. cikk (1) bekezdés

A cikk szerzője: MÉSZÁROS PÉTER


Segítségre van szükséged?

Ha szeretnél te is a weboldaladra egy minden kelléket tartalmazó adatvédelmi tájékoztatót és ÁSZF-et, akkor jogász csapatunk szívesen áll a rendelkezésedre.

Ha webshopod van és szükséged van nagyon korrekt áron folyamatosan frissülő webes jogi dokumentumokra (adatvédelmi tájékoztató és ÁSZF), akkor KATTINTS IDE partnerünk, a Jutasa Kft. ÁSZF Generátor termékéért, melyet nálunk -10 % kedvezménnyel szerezhetsz be.

Az alábbi kapcsolati űrlapon keresztül tudod velünk a kapcsolatot felvenni:

ÍRJ NEKÜNK! BÁRMILYEN KÉRDÉSBEN SZÍVESEN SEGÍTÜNK!

1124, Budapest
Lejtő út 26/A.
+36 30 92 93 473

info@andijung.hu
www.andijung.hu

Add meg az adataidat és írd le, hogy milyen szolgáltatás érdekel. Hamarosan jelentkezünk. Köszönjük az érdeklődésedet!